Ugrás a tartalomhoz

Szakemberprofil

Nagy Tímea

Life coach · Képzésben lévő mentálhigiénés segítő

Segítő beszélgetés, life coaching, önismeret, döntéstámogatás, stresszoldás

Bemutatkozás

A segítő beszélgetés (Budapest), számomra egy óra tiszta, értő figyelem: meghallgatás, megértés és felismerés. Amikor valaki leül beszélgetni, sokszor már egy hosszú belső folyamat végére ér. A gondolatok, érzések és kérdések addigra gyakran régóta jelen vannak, csak még nem kaptak valódi figyelmet.

Hiszem, hogy amikor a lélek figyelmet és elfogadást kap, természetes módon kezd kibontakozni. Ha a szív szeretve van és törődést kap, kinyílik. Ebben az állapotban könnyebben kapcsolódunk saját belső erőforrásainkhoz, tisztábban látjuk önmagunkat és élethelyzeteinket. A beszélgetések során sokszor új nézőpontok jelennek meg, amelyek segítenek átlendülni azon a ponton, ahol korábban elakadás volt.

Gyermekkorom óta foglalkoztat az a kérdés, hogyan lehetünk jól – lelki, szellemi és testi szinten. Mindig érdekelt, hogyan működik az ember, miért alakulnak ki nehéz élethelyzetek, és hogyan találhatunk vissza a belső egyensúlyhoz. Már fiatalon elkezdtem foglalkozni az önismerettel és a személyes fejlődéssel. Tizenéves koromban agykontroll tanfolyamot végeztem, majd különböző önismereti és személyiségfejlesztő képzéseken vettem részt. Érdekelt a test és a lélek kapcsolata, a természetes gyógymódok, a tudat működése és az emberi kapcsolatok dinamikája.

Tanulmányaim során üzleti kommunikációt tanultam, majd közgazdász diplomát szereztem HR szakirányon. Később life coach képzésen vettem részt, jelenleg pedig mentálhigiénés képzésen bővítem tudásomat. A szakmai tudás mellett számomra legalább ennyire fontos a személyes tapasztalat. Az életben mindannyian találkozunk nehézségekkel, kérdésekkel, döntési helyzetekkel. Ezek a tapasztalatok mélyítik az empátiát és a megértést.

Hiszem és tudom, hogy minden emberben ott van a változáshoz szükséges erőforrás. A segítő beszélgetések során ezt a belső irányt keressük meg együtt. Nagy Tímea life coach segítő beszélgetések keretében támogatja a hozzá fordulókat önismereti kérdésekben, élethelyzeti elakadások feldolgozásában, stresszes időszakok megértésében és fontos döntések tisztázásában.

A segítő beszélgetések célja, hogy a kliens biztonságos és elfogadó légkörben kapcsolódhasson saját érzéseihez, gondolataihoz és belső erőforrásaihoz.

Szemléletem és ahogyan dolgozom

A segítő beszélgetés egy támogató, jelenre fókuszáló párbeszéd. Nem diagnosztizál, nem elemez hosszasan múltbeli eseményeket, hanem segít tudatosítani az aktuális érzéseket, gondolatokat és élethelyzeteket. A beszélgetések során egy olyan biztonságos és elfogadó tér jön létre, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a kliens kimondja mindazt, ami benne van. Sokszor már az is felszabadító, ha valaki megélheti, hogy figyelnek rá, meghallgatják és nem kell megfelelnie.

A folyamat során gyakran kirajzolódnak azok a minták és összefüggések, amelyek korábban nem voltak egyértelműek. Ezek a felismerések segítenek abban, hogy a kliens új perspektívából tekintsen saját helyzetére. A cél nem az, hogy kész válaszokat adjak, hanem az, hogy a beszélgetés során a kliens saját felismeréseihez jusson el. Amikor ez megtörténik, sokkal tartósabb változás indulhat el.

Miben tudok segíteni?

Élethelyzeti elakadások tisztázása, stresszes vagy érzelmileg megterhelő időszakok feldolgozása, fontos döntések előkészítése, önismereti kérdések, belső erőforrások felismerése, célok és következő lépések megfogalmazása, nehéz élethelyzetek új nézőpontból való megértése, érzelmi megterhelések feldolgozása.

A beszélgetések során gyakran új felismerések születnek, amelyek segítenek tisztábban látni a helyzeteket és elindítani a változást.

Végzettségek és szakmai háttér

Szakmai titulus és státusz: Life coach · Képzésben lévő mentálhigiénés segítő

Hogyan zajlik a segítő beszélgetés?

A beszélgetések során nyitott, együtt gondolkodó párbeszédben dolgozunk. Kérdésekkel és visszajelzésekkel segítem a kliens gondolkodását, hogy mélyebben megérthesse saját érzéseit és működését.

Időtartam: 55 perc / alkalom. Személyesen vagy online. Gyakoriság: hetente, kéthetente vagy havonta. Néhány alkalom is jelentős elmozdulást hozhat.

A folyamat során a kliens fokozatosan ráláthat saját helyzetére, felismerheti erőforrásait és tisztábban megfogalmazhatja a következő lépéseket.

Milyen segítséget keresel?

Válassz a szakterületeink közül. A szakemberek megismeréséhez és a kapcsolatfelvételhez nem kell regisztrálnod.

A választás után megnyitjuk a hozzá tartozó oldalt.

Inkább megnézem az összes szakembert →

Nem tudod, kihez fordulj?
Indulj ki abból, ami most foglalkoztat, és segítünk megtalálni a megfelelő irányt.

Segíts megtalálni a megfelelő szakembert →

Szobát bérelnél?

Szobabérlés szakembereknek. Válassz szobát, időtartamot és szabad időpontot a foglalási naptárban.

Szakemberként szobát bérelnék

Először választanék szobát:

1–3 főnek keresek helyetFotók, férőhelyek és helyszínek · 2 700 Ft/óra 4–12 fős csoportnak keresek helyetMagnus szoba · 4 400 Ft/óra Teljes stúdiót bérelnékKomjádi: 70 000 Ft/nap · Kavics: 55 000 Ft/nap