- Rendelőnk a Komjádi utcában
Komjádi Mentál Stúdió
A Komjádi Mentál Stúdió, Budán a II. kerületben egy kitűnően megközelíthető helyen található rendelő. Kialakításakor legfőbb szempontunk volt, hogy a Komjádi Mentál Stúdió lágy és igényes formavilága egy olyan helyet biztosítson, ami biztonságot, nyugalmat és otthonosságot áraszt az ott dolgozó szakemberek valamint klienseik számára. A rendelő szobái támogatják a mély- és aktív egyéni vagy csoport munkákat felnőtt- és gyermekpszichiátereknek, pszichológusoknak, pszichoterapeutáknak, valamint coachoknak, mediátoroknak és trénereknek is egyaránt. A nagyobb helyiség kialakítása a képzések, csoportos foglalkozások megtartására alkalmas.
Mindemellett a belső tereinket úgy alakítottuk ki, hogy ügyfeleink korszerű technikai felszerelések mellett tudják végezni munkájukat. Többek között figyeltünk arra is, hogy az ÁNTSZ szabályainak megfeleljen a rendelő, így biztosítva annak lehetőségét, hogy akiknek szükséges a működésükhöz, ez ne jelentsen akadályt.
Szakembereink számára több kiadó jól felszerelt szoba áll rendelkezésére, amelyek igény szerint kivehetőek.
- Rendelőnk a Kavics utcában
Kavics Mentál Stúdió
A Kavics Mentál Stúdió a Komjádi Mentál Stúdió közvetlen közelében, szintén Budán, a II. kerületben található. A két helyszín hasonló hangulatot képvisel: letisztult, világos, barátságos terek, amelyek támogatják a nyugodt, mély szakmai munkát. A Kavics utcai rendelő három hangszigetelt szobával rendelkezik, amelyek alkalmasak egyéni, pár- és családterápiás ülésekre, valamint kiscsoportos foglalkozásokra, szupervíziókra és megbeszélésekre is.
A belső terek kialakításakor fontos szempont volt a nyugalom és az esztétikum, valamint a korszerű technikai háttér biztosítása. A rendelő megfelel az ÁNTSZ előírásainak, így egészségügyi végzettségű szakemberek számára is lehetőséget nyújt a működésre. A Kavics Mentál Stúdióban dolgozó szakemberek számára csendes, mégis jól megközelíthető környezetet kínálunk, ahol a kliensekkel való munka biztonságban és zavartalanul történhet.